LEHETŐSÉG

Szent István-bazilika

A templom, amely Magyarország legszentebb ereklyéjét őrzi

A Szent István-bazilika építése három különböző építész irányítása alatt több mint 50 évre, 1905-ig húzódott el, egyszer még a kupolája is beomlott. Most azonban Magyarország legnagyobb egyházi épületeként büszkén hirdeti az ország első királyának dicsőségét. Augusztus 20-án, Szent István napján Szent István mumifikálódott kézfejét kiemelik az oldalkápolnából, és körmenetben viszik körül az épületen. Az úgynevezett Szent Jobb Magyarország legszentebb ereklyéje. Ha ez nem elég vonzó önnek, vagy éppen nem augusztusban jár arrafelé, minden hétfőn öt órakor orgonahangversenyen vehet részt a templomban.

A 96 méteres tornyú székesegyház eredeti terveit Hild József készítette. Magassága megegyezik a parlament épületéével, szó szerint megtestesítve az egyház és az állam egyensúlyát Magyarországon. Kétségtelenül megéri megmászni a csúcsig vezető 306 lépcsőt, hogy személyesen meggyőződhessen erről, bár szeles napokon tanácsos elkerülni a tornyot. Hild 1867-ben elhunyt, ezt követően a korában európai hírű Ybl Miklós vette át a tervezést, és Hild eredeti neoklasszicista terveit a modernebb neoreneszánsz stílus irányába vitte el, ami gazdag fadíszítésében és látványos festett üvegablakaiban nyilvánul meg.

A templom híres műalkotásai közé tartoznak Stróbl Alajos szobrai, illetve Benczúr Gyula festménye, amelyen Szent István felajánlja az országát Szűz Máriának. A belső kupolát különféle mozaikok borítják; ha szól az orgona, az ember egyszerűen úgy érzi, hogy „A Borgiák” valamelyik epizódjának lett szereplője.

Ha Budapesten tölt néhány napot városnézéssel, ezt a templomot nem szabad kihagynia. A bazilika hosszabb utaknak is tökéletes állomása. 

 

 

SZENT ISTVÁN-BAZILIKA